Money Mindset Coaching és Mentoring
Légy az életed és a pénzügyeid mestere!
- Vállalkozóként, vezetőként tudod, hogy kellene foglalkoznod a pénzügyeiddel, de valamiért mégsem teszed, halogatod?
- Látszólag mennek a dolgaid, de Te belül úgy érzed, hogy valami mégis fékez, visszahúz?
- Kívülről mások szerint boldognak kéne lenned, mégis úgy érzed, hogy valami hiányzik annak ellenére, hogy vállalkozol és építed az életed többi területét is?
Az üzleti világban fontos a profit, de ennél talán fontosabb az, hogy testileg, lelkileg, mentálisan egészségesen, örömmel és szívvel végezzük azt, amit csinálunk, hiszen példát is így mutathatunk másoknak, és mindemellett a legnagyobb bőségben éljünk.
- Ha vállalkozóként, vezetőként Te is hiszel ebben,
- ha kiegyensúlyozott, boldog emberként akarsz részt venni az üzleti világban,
- ha el akarod sajátítani azt, hogy Te is hogyan hozhatod ki a körülötted lévőkből a legjobbat,
- és a saját példát által másokat inspirálva értéket teremteni és
- a szándékaidnak megfelelő legnagyobb bőségben élni
akkor ez a program neked való.
A program során az általad hozott célok, szándékok mentén, egyedi fejlődési terv alapján haladunk, de nagy hangsúlyt fektetünk
– a hitrendszeredre,
– az énképedre,
– a kommunikációdra,
– a céljaidra és arra, hogy
– a lehető legjobban elsajátítsd a bőségszemléletet, a pénzhez való helyes hozzáállást, a pénzzel való megfelelő bánásmódot és coaching szemléletű vezetés fortélyait.
A program alapja a bőségtudatos Money Mindset kialakítása összhangban azokkal a világot működtető spirituális törvényekkel, melynek révén mind az üzletednek, karrierednek, mind pedig a személyes pénzügyeidnek új lendületet fogsz tudni adni.
Mit mondanak a szolgáltatásról?
Hogyan épül fel?
Jelentkezz a 30 perces bevezető konzultációra, hogy személyesen is megismerjük egymást kötelezettségek nélkül
Ha utána úgy döntesz, hogy részt veszel a 12 alkalmas Money Mindset Coaching és Mentoring programban, emailben egyeztetünk majd a további lépésekről
A konzultációkat hetente tartjuk előre egyeztetett időpontban, így 3 hónapig fogsz magadon intenzíven dolgozni.
A 60 perces ülések közt emailben tartjuk a kapcsolatot, és úgy fogod megkapni a kiegészítő anyagokat is.
+Bónuszok
- Bónusz 1: napindító meditáció
- Bónusz 2: energetizáló-tisztító meditáció
- Bónusz 3: bőségmeditáció
- Bónusz 4: személyre szabott, egyéni meditációt, melyet a
folyamat végén fogsz megkapni - Bónusz 5: Money Mindset munkafüzet, melyben olyan gyakorlatokat találsz, amik segítenek a pénzhez való viszonyod feltárásában és a bőségmentalitás elsajátításában
Mennyibe kerül a szolgáltatás?
A Money Mindset Coaching és Mentoring program ára:
540.000 Ft
A fizetés egyösszegben a konzultációkat megelőzően történik.
Részletfizetés esetén a díj:
12 x 49.000 Ft
A konzultációk a részletek átutalását követően kerülnek megtartásra, így kérlek a megbeszélt konzultációs időpontok előtt utald át majd az összeget!
Jelentkezz hozzám egy ingyenes bevezető konzultációra!
(30perc)
Felmerülhetett benned pár kérdés
Van-e bármi kötelezettségem a konzultáció után?
Nincs, rajtad múlik, hogy a beszélgetésen elhangzottakból mit és hogyan oldasz meg, tovább lépsz-e. A belső erőforrásaidat fogod mozgósítani a saját életed érdekében. A te tempódban fogunk haladni a meghatározott célok, szándékok mentén, és ahhoz kapcsolódóan fogunk foglalkozni a pénzügyi gondolkodásodat és az egyes életterületeidet érintő témákkal.
Mennyire bízhatok meg abban, hogy nem fog tudni más a beszélgetésen elhangzottakról?
Teljes mértékben. Mind a coaching, mind pedig a pénzügyi tanácsadói szakmában szigorú titoktartási, adatvédelmi előírások vannak, melyek megszegését szigorúan büntetik. Nem mellesleg emberileg is a titoktartási etikai elvét képviselem.
Mennyiben különbözik ez a szolgáltatás egy klasszikus coachingtól?
A konzultációk során döntően a coaching eszköztárat, módszereket, keretrendszert fogom alkalmazni, de kiegészítem egyrészt saját tapasztalatokkal, másrészt főként a kontroll konzultációban egyéb technikákkal is, amik menedzsment, szervezetfejlesztési, lelki módszerek közé sorolhatók, így teljes mértékben egy egyénre szabott komplex támogató folyamatban fogsz részt venni. A holisztikus szemléletet képviselem, az üzleti és lelki dolgok összhangjában hiszek, így a fókusz a lélek- és szívközpontú üzleti és pénzügyi haladáson lesz.
Mi van akkor, ha nem tudok részt venni a megbeszélt időpontban a konzultáción vagy nem szeretném folytatni a folyamatot?
Először is, haladéktalanul jelezd, hogy az időpontot más igénybe tudja venni, másrészt a lemondás feltételeit a köztünk lévő szerződés fogja szabályozni, amit küldeni fogok neked, amint kéred a szolgáltatást.